Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

A Lisbeth Salander sztori

2014.03.15. 19:51 DrNO

Egy könyvet kétszer jó kezünkbe venni: mikor az elején tartunk és csavarodik a történet, és a végén, mikor minden kitisztul. Május végén írtam a Millenium trilógiáról, a svéd mozifilm változatról. Akkor ép Csonti történeteit olvastam. Utána kezembe vettem az első kötetet Larssontól. Első gondolatom a könyvről: ezerszer jobb, mint a film. Sokkal több annál. Az utolsó regényt szinte egy hét alatt olvastam ki.

1.JPG

Az első regényben egy megoldatlan bűnüggyel van dolgunk. Egy olyan gyilkossággal, ahol sem a holtestet, sem a lehetséges elkövetőt nem találták már évtizedek óta. S ráadásul valaki az áldozat által megkezdett szokást, miszerint születésnapján ajándékot küld Henrik Vangernek, folytatja. Ki lehet az a beteges hajlamú, aki megöl valakit, el is tünteti a testet, majd heccből küldözget az egyetlen olyan rokonnak ajándékot, aki Harriettel törődött? A regény végére ezek a kérdések letisztulnak majd.

A történetek középpontjában Lisbeth Salander áll, s a nyomulós újságíró, Mikael Blomkvist. Vajon, hogyan folytatódhat a történet, miután beengedi Lisbeth Mikaelt a történet végén?

A regényekben megjelenő karaktereket jegyeztem nehezen meg, ez a sok svéd név nehezen memorizálható. Na meg az elején a sok Vanger. A neveken kívül a helységekkel volt még kis bajom.

Stieg néha túl részletesen ír a tárgyakról. Mintha egyből valami forgatókönyv lenne, milyen számítógépe, telefonja legyen a szereplőknek, vagy esetleg kávéfőzője. A másik amit néha kicsit túlzásnak éreztem, az a szex. Blomkvist mindenkit megdönt, mindenki azt várjam hogy megdöntse Blomkvist. Lisbeth pedig mint egy beprogramozott gép, mikor eljön egy pillanat, mindegy, hogy kivel, de lefekszik. Ilyen lehet egy romantikus regény is vagy ez a férfiaknak készült változata?

Amikor belekezdtem az olvasásba, már az elején kíváncsi voltam, hogy két kritikus pont, hogy jelenik meg majd leírva. Az első ilyen, mikor Bjurman megerőszakolta Lisbethet. A filmet itt majdnem abbahagytam. A második pedig, mikor meglövik többször, elássák, majd ő utána kikászálódik és megy a családi vacsorára. Leírva másabbak voltak ezek a jelenetek.

A Millennium magazinra, ha elérhető lenne, előfizetnék. Mindig nagy port kavaró cikkeket jelentetnek meg, ha mellékletként zsebkönyvvel jön ki, biztos, hogy országos botrány kerekedik az ügyből.

Képet keresgélve akadtam egy cikkre, Tudj meg mindent a lányról, aki a tűzzel játszik!

Ronald Niederman szerepét Micke Spreitz alakítja, bár kezdetben Dolph Lundgrennek szánták. Ha a tervek szerint alakul a szereposztás, Dolph életében először forgathatott volna szülőhazájában, Svédországban.

2.JPG

Az amerikai változatban még feltűnhet, csak ne járjon úgy, mint a francia Taxi széria első részének amerikai adaptációja. Az még a magyar Bundy sorozat klónnál is rosszabb lett. Akit szívesen láttam volna még a vásznon a svéd filmen, az a leghíresebb svéd szőke, Victoria Silvstedt.Talán Ő játssza az amcsi verzióban Monica Figuerolát.

vs.JPG

A könyvek után már csak a sorozat és az amerikai változat van hátra, James Bonddal a főszerepben. Illetve már a DC Comics is be akar szállni a trilógiába, azaz képregény formában is elérhető lesz a történet. 

 

A könyvet olvassátok el, megéri. Én szerencsésen kölcsönkaptam a trilógiát, de nem vészes áron be is szerezhető. Bár a gyűjtői kiadás biztos drágább lehet. Kétféle változatot láttam neten. A lenti videóban a srác bemutatja egyiket ezek közül. Nagyon jó a térképes megoldás, ezt régen Verne műveinek kiadásánál láttam. Most is szívesen néztem volna olvasás közben a térképet. Egyébként itt a Google térképén jelölve vannak Stockholm fontosabb helyei.

3.JPG

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fantaziaorszag.blog.hu/api/trackback/id/tr75488098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása